Figyelemfelhívás felelős ivóvízhasználatra
A DMRV Zrt. a Verőcei Polgármesteri Hivatalnak 2026. június 24-én megküldött levele szerint mivel a DMRV Zrt. ellátási területén számottevő csapadék továbbra sem várható, a vízfogyasztás jelentős emelkedésére lehet számítani, amely miatt helyi jelleggel víznyomáscsökkenés vagy átmeneti szolgáltatási zavar alakulhat ki annak ellenére is, hogy a DMRV Zrt. vízellátó rendszere üzemszerűen működik, a megnövekedett vízigény kiszolgálására minden személyi és technikai feltétel adott, illetve a folyamatos ivóvízellátás biztosítása érdekében rendszereik maximális kapacitással üzemelnek.
Meggyőződésük, hogy a szolgáltatási terület településeinek önkormányzataival és lakosságával együttműködve, felelős ivóvízhasználattal elkerülhető, hogy vízkorlátozást kelljen bevezetni, illetve megelőzhető a kiterjedt, nagyobb területet érintő vízhiány.
Annak érdekében, hogy minden felhasználó számára továbbra is biztonsággal elérhető legyen az ivóvíz, kérjük, hogy az alábbiakat szívleljék meg és tartsák be:
- törekedjenek az ivóvíz tudatos, felelős felhasználására
- korlátozzák a nem létfontosságú vízhasználatot (pl. medencetöltés, autómosás)
- csökkentsék a növényzet locsolására használt ivóvízmennyiséget, illetve a locsolás gyakoriságát
- a reggeli és az esti csúcsfogyasztási időszakban kerüljék az öntözést,
- mellőzzék az ivóvízzel történő pormentesítést, az utak, járdák locsolását!
Támogató együttműködésüket köszönjük!
Fotó: pixabay